|
Mr.Cukifiú
HOLLYWOOD MÚMIAVADÁSZA, BRENDAN FRASER MESÉL REJTETT NŐIESSÉGÉRŐL, ARRÓL, HOGY MIÉRT JOBBAK A BELGA LÁNYOK, ÉS EGY-KÉT SAJÁTOS TANÁCCSAL LÁTJA EL A FIATALOKAT
Próbáljunk csak találni egy olyan színészt, aki rendesebben viselkedett, mint Brendan Fraser 14 éves filmes pályafutása alatt. Még a kívánatos "önuralmát- vesztett fiatalember" bohóckodást is sikerült elkerülnie. Semmi DWI, semmi hotel szobás hitványkodás, sőt, még egy Playmate- lánnyal sem hozta össze a sors egy öt-perces házasság erejéig. Okolhatjuk ezért Kanadát, ezt a már- már nyomasztóan jól szabályozott országot, ahol Fraser gyermekkorának nagy részét töltötte, mielőtt a River Phoenix főszereplésével készült Dogfight (1991) című filmben debütált volna. Fraser azóta éppúgy szerepelt kritikusok által elismert filmjátékokban (A csendes amerikai) és kasszasikerekben (A múmia), mint ahogy álmoskás Labrador-tekintetét kihasználva eljátszott egy kiolvasztott (Kőbunkó), egy fákon- himbálódzó (Az őserdő hőse), és egy föld alatt- élő (Csapás a múltból) karaktert. Feltétlenül látni kell, amint e hónapban egy minden hájjal megkent Los Angeles- i államügyész szerepében csillogtatja meg sötétebb oldalát a Crash című filmben, a Millió dolláros bébi forgatókönyvírójának, vagyis Paul Haggis rendezésével. Fraser, most 36 évesen és két fiúgyermek (egy 2 éves és egy 9 hónapos) édesapjaként valószínűleg az életből csípett el egy- két dolgot amint figyelemmel kísért egy szintén minden hájjal megkent politikust, aki nagyban irányít ... ha mást nem, hát a feleségét. - ANDREW GOLDMAN
ELLE: Mi lenne a legnőiesebb tulajdonságod?
Brendan Fraser: Nem tartok a különböző termékek használatától. A barátaim szerint én vagyok a legegyenesebb fickó akit ismernek, a leghomokosabb ízléssel- nem vagyok biztos benne, hogy ez bók lenne.
ELLE: Pedig az, hacsak nem viselsz bőrnadrágot.
B.F.: Semmi bőrnadrág, de van egy Leatherman-em, egy olyan kéziszerszám ami javításra szolgál.
ELLE: Volt egynéhány cifra hajviseleted az utóbbi években. Van köztük olyan, amit legszívesebben kitörölnél az emlékezetedből?
B.F.: A halott mókus-frizura a Kőbunkóból. Valójában nem fogok egyik hajviseletért sem mentegetőzni. Mindenkinek voltak rossz frizura - időszakai.
ELLE: Van valami, ami örökké rejtély marad számodra a nőket illetően?
B.F.: Miért van az, hogy általánosan jobb az illatuk, értelmesebbek, és végtelenül érdekesebb őket nézni, mint a férfiakat?
ELLE: Lefogadom, hogy, azzal a rengeteg termékkel bárkinek jó az illata. Milyen nő szerepel "piszkos" fantáziádban?
B.F.: Mo Collins a MADtv- ből.
ELLE: Remélem nem az a Hegyi Troll.
B.F.: Nem, nem, nem. Emlékszel Stuart édesanyjára? És arra az öreg középnyugati hölgyre? Na az Mo.
ELLE: Mit gondol erről a feleséged? Na és Mo Collins?
B.F.: A feleségem jóváhagyja a dolgot. Mo azt sem tudja, hogy létezem.
ELLE: Milyen szavakat intéztél legelőször a feleségedhez?
B.F.: Azt hiszem az volt, hogy "Hé" Akkor találkoztam Afton-nal, amikor a kutyája beugrált annak a háznak a konyhájába, ahol éppen partiztam. A kályha mellett rejtőztem, Wiley pedig keresztülrohant a házon és határozottan a lágyékomba nyomta az orrát. Őt követte az a nagyon csinos lány, kezeslábasban. Rám nézett, és azt kérdezte: "Wiley, mit találtál?"
ELLE: Mi az egyetlen dolog, amit soha nem szabad egy nőnek mondanod?
B.F.: "Nem."
ELLE: Keresztülmentél valaha a hollywoodi-seggfej fázison?
B.F.: Igen. Nem is igazán a csajokról, hanem az önpusztító viselkedésről volt szó. Rengeteg sötét gondolatom támadt. Ha találkoznék akkori önmagammal, jól fenékbe billenteném.
ELLE: Tényleg képes lennél az előző énedet fenékbe billenteni?
B.F.: Most éppen nem tudnék a 10 évvel ezelőtti fenekembe rúgni. Akkoriban olyan volt a felépítésem, mint a sodrott kék-acél. Most inkább olyan vagyok, mint egy zacskó ropi.
ELLE: Emlékszel az első szerelmedre?
B.F.: A nevére nem, de emlékszem a pontos dátumra: 1977. 07. 07. A testvéreim és én nyáron Belgiumba látogattunk az "európai vidéki élmény" végett. Elmentünk az istentiszteletekre, és a végén az a gyönyörű kis kékszemű belga lány, aki mellettem ült megpuszilta mindkét orcámat, és aztán a szám. Egy ártatlan kis incidens volt, de olyan érzés volt, mintha hozzáadott volna még valami kis extrát.
ELLE: Mint a nyelvét?
B.F.: No ne legyünk otrombák; elvégre egy templomban voltunk. Ezután teljesen szégyenlős lettem és nyár végéig rá sem mertem nézni.
ELLE: Ha fizikailag változtathatnál valamit magadon, mi lenne az?
B.F.: Túl magas vagyok. 192 cm magasságommal mindenfélébe beleütközöm. A Napoleon komplexusos emberek állandóan le akarják teríteni a nagyobb fickókat. A suliban mindig megvert néhány kis vakarék.
ELLE: Találkoztál már valaha olyan férfival, akinek szexuális vonzereje egyszerűen elképesztett?
B.F.: Clintonnak hatalmas vonzereje van. Az elnökkel egy karácsonyi énekes program keretében találkoztam. Úgy volt, hogy a feleségem, akinek van néhány alapítványa, mellé fog ülni, de amikor kigyúltak a lámpák, észrevettem, hogy négy sorral mögé ültették - mintha nem akarták volna, hogy egy csinos szőke vörös ruhában az elnök mellé kerüljön. A fogadáskor mutattam be neki, és valahogy úgy reagált, hogy "hell-oo, Afton." A az elnök emberei noszogatták a népet, hogy menjenek már előre, de észrevettem, ahogy Clinton egy amolyan "hátráljatok egy pillanatra srácok" kézmozdulatot tett. Ezután elkezdte kérdezgetni Aftont, hogy tetszik neki a program, majd magáról kérdezgette, és mialatt ott álltam mellette láttam, hogy kezd teljesen elpirulni. Hirtelen úgy éreztem, nem érdekel, hogy 38 fickó képes lenne kinyírni, ha egy lépéssel is közelebb kerülök ehhez az emberhez- Végeztünk! Szóval miután azt mondtam, hogy "menjünk, együnk valamit, örültem a találkozásnak Mr. és Mrs. Clinton," elhúztam onnan Aftont.
ELLE: Féltékenységként definiálnád az érzéseid?
B.F.: Nem, inkább vak dühként.
ELLE: Okoztál aztán neki nehéz pillanatokat?
B.F.: Természetesen, feltettem egy olyan kérdést, hogy "na mi van a fiúddal?" Afton soha nem reagált így férfira amióta ismerjük egymást. Clinton A férfi. És tudod mit? Legszívesebben lerendezném.
ELLE: Tanultál valamit a nők kezeléséről, amit a fiaidnak is továbbadnál?
B.F.: Hallgassátok a nőket, mert nem is igazán a szemükön, de a fülükön keresztül esnek szerelembe; a beszéd nagyon fontos. Ha hibáztok, hagyjatok fel a védekezéssel. És légy szíves tegyetek egy kis lyukat az óvszerre, mert minél előbb nagyszülők szeretnénk lenni.
Tilos másolni, minden jog fenntartva!
Vissza az interjúk főoldalára >>
Lap tetejére
|